2005. június 30. 12:08 Pál  
 
 
 

Fekete István Irodalmi Társaság
Típus: civil szervezet
Tagok:
Leírás:

“Fekete István Irodalmi Társaság – Ajka”

    A Társaság előtörténetéhez tartozik, hogy 1971-ben fölvettük a kapcsolataot Fekete István özvegyével, aki az első pillanattól jelentős támogatásáról biztosította az ajkai, országosan is első kezdeményezést. Ennek eredménye lett, hogy 1975-ben megnyithattuk az első emlékszobát a Városi Művelődési Központban, ahol dr. Gergó Zsuzsanna és Giay Frigyes és Gáspár János gyűjtése kapott helyet Gergó Zsuzsanna rendezésében. A gyűjtés folytatódott, és 1985-ben (Gáspár János rendezésében) az “üveggyári kastély” egyik negytermében kapott lehetőséget a város, hogy immár valóban múzeumi jelleggel és tartalommal mutathassuk be munkánk gyümölcsét.
    Hagyományőrző munkánkat támogatta a város vezetősége, és 1983-ban Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész alkotását Fekete Istvánról és tanítványa: Samu Katalin szobrászművész Fekete István jelentős állatfiguráit avathatta fel Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész a Városligeti tó Borsos-szigetén Fekete Istvánné jelenlétében. A kilenc szobor mind a mai napig egyedüli jerlenség az ország hagyományőrző programjában.
    Társaságunk tevékenységi körét az alapszabályban fogalmaztuk meg: feladatunk Fekete István irodalom- és természetszerető hagyományainak ápolása és folytatása.
     1987-ben Gáspár János előkészítésében és szervezésében megalakult a Fekete István Irodalmi Társaság. A mintegy 3o főnyi alapító tagság az elmúlt közel 15 év alatt közel 1200-ra növekedett (jelenleg 840 tagunkat tartjuk nyilván. Sokan örökre eltávoztak, mások nem jelentették be címváltozásukat), és 26 oktatási és több egyéb intézmény vette fel Fekete István nevét, amelyeknek működéséhez a Társaság különféle anyagokkal járult hozzá, és mind kiadványaink, mind a Társaság tulajdonában levő irodalmi hagyaték fénymásolatai, fotói gazdagítják az iskolák állandó kiállításait. Intézményeinkkel és tagságunkkal állandó a kapcsolatunk, ehhez mindenkori elnökségünk nagy szeretettel működik közre.
    1990-ben az emlékanyag jelentős része átkerült az 1989-ben megnyílt Városi Múzeumba, ahol a hatalmas tablók már nem kaphattak helyet, így az állandó kiállítás fontos (kiállításon látható) dokumentumokkal szegényedett. Ugyanakkor a későbbiekben a Chicagoban élő ifj. Fekete István jóvoltából a múzeumi anyag jelentősen gazdagodott.
    Tizenkét alkalommal rendeztünk nyári ifjúsági olvasótábort, amelyeknek keretében városi, megyei és országjáró kirándulásokkal igyekeztünk bemutatni a környezet és a természet szépségeit, s Fekete István hagyományait ápolva törekedtünk környezet- és természetvédelmi nevelésre, a mindenkori helyi hagyományok ápolására. A támogatások jelentős csökkenése miatt az utóbbi években csak terveztük ezeket a táborokat, megvalósítani nem tudjuk őket.
    A Fekete István-i hagyományok ápolására országos gyermekrajz és szépirodalmi pályázatokat hirdettünk meg. Ez utóbbiakban jelentős élő és ma már sajnos elhunyt íróink vettek részt sikeresen. 1990-ben a díjnyertes munkákat tagjaink számára kiadtuk. A következő években megjelent Fekete István Személyi bibliográfiája, A szálak nem szakadnak el, Tanulmányok Fekete Istvánról A koppányi agától a halhatatlanságig címmel, Fekete István Napló – Hajnalodik (dráma) – Fekete Istvánné: Keserves évek c. visszaemlékezései. Még 1985-ben jelentettük  meg Fekete Istvánné: Emlékezés Fekete Istvánról c. írását. Miként az előző kötetek, Fekete István Hátrahagyott versei – Aranymálinkó címmel, valamint a Kedves István bátyám és a Fekete István sorsai c. dokumentum-gyűjtemény szintén Gáspár János szerkesztésében jelent meg, és jutott el tagjainkhoz.
    1997-ben elhunyt Fekete Istvánné, és örökösei Ajkára hagyományozták a kéziratok és a családi levelezés jelentős részét. Fekete István életpályáját két tanulmány és száz levél szerkesztésével Gáspár János munkájaként a Társaság Töredékek címmel megjelentette. Ennek a kötetnek a megjelentetését ifj. Fekete István “örökségként” kérte Gáspár Jánostól, mivel a levélhagyatékot Gáspár János személyi tulajdonába kapta. Az “örökös” a levélhagyatékot - ajándékként - átadta a Városi Múzeumnak.
    Kapcsolatunk a tagsággal állandó: évi két alkalommal kapnak tájékoztatást az elnökségi ülések munkabeszámolóiról.
    Részt veszünk (rendszeresen előadókként is) országos ünnepségeken, nagyrendezvényeken, emléknapokon, és 2001-ben és 2003-ban jelen voltunk a Fővárosi Növény- és Állatkert országos programján, mint előadók is.
    Támogatjuk a szegedi egyetem tanárképző főiskolája hallgatóinak és vezető tanáruknak, Sánta Gábornak Fekete kutatásait, miként az újonnan készülő bibliográfia kutatásaihoz is jelentős segítséget nyújtunk.
    Elkészült és 2002-ben megjelent Fekete István életrajza FEKETE ISRVÁN SORSAI címmel (Gáspár János kutatásai nyomán és feldolgozásában), s reméljük, hogy ez a hiánypótló munka fontos szerepet tölt majd be a további Fekete-kutatásokban.
    Több alkalommal kaptunk támogatást a Magyar Országgyűléstől, a Veszprém Megyei és az Ajka Városi Önkormányzattól, és kisebb összegekkel támogattak bennünket más intézmények is.
Kár, hogy a folyamatosan csökkenő és elérhető támogatások nehezítik e fontosnak vélt vidéki, de országos hatókörű civil szervezet munkáját. Csak remélni tudjuk, hogy közös társadalmi és irodalompolitikai érdek a megkezdett munka folytatásának biztosítása.
    2002. március 23-án megrendeztük a KELE NAPJA országos programot, amellyel irodalmi, képzőművészeti, környezet- és természetvédelmi hagyományteremtést kívántunk meghonosítani.
    A 2003. évi KELE NAPJA ünnepséget a mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskola vállalta, és az előzőkhöz hasonlóan szép ünnepséget rendezett Zichyújfalu Fekete Istvánról elnevezett általános iskolája is 2004-ben. 2005-ben Szob Fekete-iskolája vállalta a 105. születési évfordulön a KELE NAPJA emlékünnepség megrendezését. Eddig 2009-ig foglaltak a tavaszi emléknapok rendezvényei.
    A Társaság 2002-ben emléktáblával és tiszafa ültetésével emlékezett alakulásának 15. évfordulójára.
    2003 óta a Társaság közhasznúságú besorolású.

A Fekete István Irodalmi Társaság szeretettel várja tagjai közé mindazokat, akik szívesen ápolják az író hagyományait, irodalom- és természetszerető hagyatékát.

                                                                     Gáspár János elnök

Cím - Irszám: 8400
Cím - Település: Ajka
Cím - Utca: pf.101
Telefonszám: (Városi Múzeum) 88/312-612
Fax:
E-mail:
Honlap: nonprofit.hu
Adószám: 19254331-1-19


Aktuális


 

Friss hírek:

Eladó ingatlanok

Kisvárosias lakóterület kialakítása

Balatonszepezdi tábor értékesítése 
_________________

Üvegzseb

_________________

A helyi adózással kapcsolatos rendeletek és nyomtatványok
________________

Ajkai Szó, AVTV

legközelebbi megjelenés április 8-án, adás április 11-én, 18 órától

Hószobrok

Megtörtént a hószoborépítő verseny értékelése




Programajánló

 



Ez az önkormányzati honlap az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült.